Ajánlott honlapok:

Erotika.lap.hu

Nőcsábítás Mesterfokon

Sorozatos Orgazmus

Szexuális Felizgatás

Diamond Sex Shop Webáruház

casanovavideok

spx kapszula
A VIII

A VIII. kerületben


Ezen a héten a dolgaim nem a kedvem szerint alakultak. Egy szerződéskötés miatt Budapestre kellett elugranom a főnököm nyomatékos kérésére (egyáltalán nem kedvem szerint), ami nem tett boldoggá, mivel egyáltalán nem vagyok egy szívesen utazgató fajta. Mindezek mellé – ráadásként – a VIII. kerületben találtam magam, eltévedve, nyomomban 3 spanyolosan kinéző fickóval, akik már egy ideje követtek engem. Éreztem, ahogy egyre jobban nő a feszültség bennem. Hogyan fogok kimászni ebből a helyzetből?

De hadd kezdjem az elején! János (a főnököm) azt javasolta, hogy az eladásaink csökkenő tendenciáját megállíthatnánk, ha valaki felutazna a fővárosba, megfigyelné az ottani divat alakulását és hozna magával néhány új vonalú ruhát. Rám esett a választása. Nem volt apelláta, mivel nagyon demokratikusan megszavaztatta a többiekkel, akik természetesen készséggel értettek vele egyet.

A vonatom a menetrend szerint egy óra múlva indult (szerencsére mindig volt egy készre csomagolt bőröndöm az ilyen eshetőségekre), így nem sokat gondolkozhattam, hanem indulnom is kellett már az állomásra. Ez még egy jó kis kiruccanás is lehetett volna, de ami ez után következett…

Olyan pechem volt a forgalommal – dugóba kerültem – és így 10 perccel lekéstem a vonat indulását. A menetrend szerint egy jó órát kellett várakoznom. Hazamenni már nem lett volna értelme, inkább beszereztem egy jó könyvet. Mondanom sem kell, hogy a legcélszerűbb az volt, ha ott az állomáson várakozom, mert így legalább a kedvenc szórakozásommal tölthettem addig is az időmet, - olvastam. Közben azonban elromlott az idő és iszonyú vihar kerekedett miután már elindultunk. Rettenetes egy vihar volt. Egészen besötétedett a kora délutáni időpont ellenére – és ez nyomasztólag hatott mindenki hangulatára.

A szálloda – immár Budapesten - nem lett volna rossz, csakhogy mindkét szomszédos szobában nászutasok laktak, akik egész éjjel fáradhatatlanul élték ki vágyaikat és ezt hajnal felé már nem bírtam tovább. Elhatároztam, hogy teszek egy kis sétát a környéken. Így keveredtem a történet legelején említett helyzetbe.

A három fickó mögöttem egyre közelebb került hozzám. A tempójukat állandóan az enyémhez igazították. Már rég feladtam azt a szándékomat, hogy sétálok, - már szinte futottam. Mondanom sem kell, de semmi kedvem nem volt ezekkel a fickókkal találkozni. Viszont fiatalabbak és gyorsabbak voltak nálam. Észre vettem egy keresztutcát és elhatároztam, majd ott bekanyarodok. Nagyon reméltem, hogy az forgalmasabb lesz még ilyenkor hajnalban is. Befordultam a sarkon és már a legrosszabbtól tartottam. Ekkor vettem észre, hogy egy zsákutcába kanyarodtam.

De már nem volt visszaút. Ott álltak hárman nevetve és méregetve engem. Beláttam, hogy nem menekülhetek. Egyikük, akit a többiek Riconak szólítottak, közelebb lépett és felém nyúlt a kezével. Ijedtemben hátraugrottam, pedig elhatároztam, hogy nem mutatom ki, mekkora félelmet érzek.

„Mit akartok tőlem?!” – kiáltottam. – „nesztek!” – nyújtottam feléjük a tárcámat, - „vegyétek el a pénzem, ha azt akarjátok, sőt még az órámat is odaadom!”

„Szarunk az órádra, ember!” – mondta megvető mosollyal az arcán Rico, - „mi a SEGGEDET akarjuk! Olyan izgató kinézetű egy fickó vagy, aki kellemes elfoglaltságot tudsz biztosítani a FASZOMNAK!”

Erre aztán igazi félelem áradt szét a testemben. Rico nem volt sem alacsony, sem magas. Ahogy most jobban szemügyre vettem, ő egy olyan igazi kemény fickónak látszott, akinek jól kivehetők az izmai a feszes ruháján keresztül. A pillantásom ösztönösen az ágyékára vetettem és aztán már ott is ragadt. A feszülő farmerján keresztül jól láthattam, hogy nem egy apró pöckű valakivel állok szemben. Egy vastag kidudorodás kígyózott hosszan lefelé a combja mellett. Elállt a lélegzetem is ijedtemben és dadogva kezdtem könyörögni nekik, hogy hagyjanak elmennem.

A másik két fickó csak nevetve állt ott és nógatták Ricot, nehogy abbahagyja. Riconak nem volt ugyan fegyvere, de a másik kettő nyitott bicskát tartott felém a kezében. Látszott, hogy ők aztán biztosan el nem engednének. Vérontás nélkül biztosan nem. Egyértelművé váltak a lehetőségeim, - egyiküknél sem számíthatok kegyelemre.

Jocó és Carlos – mint később megtudtam a nevüket – valamivel magasabbak voltak Riconál, de teljesen hasonló felépítésűek. A nadrágjukon a kidudorodás viszont nem látszott annyira tisztán, mint Ricoén. Elkezdtem nyafogni, és megpróbáltam rávenni őket, hogy hagyjanak fel a szándékukkal.

„Hozzátok őt!” – kiáltott Rico a társaira, - „én addig kinyitom az ajtót!”

Ekkor döbbentem rá, hogy milyen idióta is voltam! Hiszen éppen a táborhelyükre menekültem. Közvetlen jobbra tőlem nyílt egy raktárajtó, és Rico pont ahhoz lépett oda.

„Nagyszerűen fogunk szórakozni veled” – nevetett Rico, - „és lefogadom, hogy amikor megtettük veled, akkor azért fogsz majd könyörögni, hogy NE hagyjuk abba!”

Carlos nézett ki a legjobban közülük. Neki egy kis keskeny bajusza volt és a szakálla is csak háromnapos borostának látszott. Sötét, mélyen ülő szemei voltak. Vastag, sötét szőrcsomó bukott ki a mellén szétnyíló inge alól. Ő ragadott meg és lökött a nyitott ajtón keresztül be a nagy, gyéren világított raktárhelyiségbe. Tele volt dobozokkal, meg egy pár széket pillantottam még meg. A földre egy kellőképpen elhasznált matrac volt ledobva, amit már bizonyára nem egy gyanútlan ügyfelükkel megismertettek közelebbről.

Jocó becsukta, majd kulcsra zárta mögöttünk az ajtót. Mellénk lépett, jobbra tőlem megállt és megragadta az ágyékánál a dagadni kezdő kidudorodást.

„Ez itt annyira vágyakozik már, hogy kitöltse a seggedet, ember, de Ricoé az első menet. Ő éppen kellően fog felnyitni téged számomra. Ha én akarnék először beléd csúszni, akkor annyira kitágítanálak, hogy ők már nem találnának semmi élvezetet.” – ezzel közelebb lépett és elkezdte az ágyékát a hátsómnak dörgölni. A többiek csak nevettek, és félreérthetetlenül lökdösték előre a csípőjüket. Éreztem, hogy elvesztem, nem számíthatok segítségre és teljesen felesleges minden ellenállás.

Rico hátra sétált az egyik karton doboz mögé, ahonnan egy tégely síkosítóval tért vissza. Ezt igazán pozitívan kellett értékeljem, mert arra számíthattam ezek után, hogy használni is fogja rajtam. Ahogy sétált felém, közben kezdte kioldani a csatot, ami tartotta a nadrágját. Megállt előttem és kigombolta az ingét.

„Állj négykézlábra! Azt akarom, hogy jó keményre szopjál!”

A szemeim elkerekedtek, mert el lehet képzelni, hogy az a valami ott eddigre még nagyobb lett! Az még ernyedten is legalább 22 cm-es volt és olyan vastag, mint egy rendőr gumibotja. Carlos meglökött és ettől térdre estem. Közben Rico kigombolta a nadrágját, - előtűnt egy vastag, barna, körülmetéletlen fasz, amelyből egy kéjcsepp buggyant éppen ki arra várva, hogy a számba kerüljön. Az én pöcköm is elkezdett ébredezni, dagadni, ettől a látványtól. Egy picit csökkent a félelmem és valami várakozásféle töltött el, hogy mi jöhet még.

„Nézzetek csak oda! Hiszen ez a fickó kezd felizgulni!” – Nem tudtam elrejteni a tudat alatti vágyakozásomat.

Rico megragadta az egyik kezével a fejemet, a másikkal pedig a vaskos, húsos dorongját, amivel megcsapkodta az arcomat és nekidörzsölte a számnak.

„Nyissd ki a szádat és kapd ezt be, bébi!”

Megtettem, ahogy kérte. Kinyitottam a számat és olyan szélesre tártam, amennyire csak bírtam, de ő olyan hatalmas volt, hogy még így is nehézséget okozott a bevétele. Visszatarthatatlanul folyt ki a nyál a számból, ahogy ő többet és többet erőltetett a szélesre feszített számba. Elkezdett a csípőjével mozogni és olyan erővel baszott a számban, hogy azt hihettem, menten szétszakad. Éreztem, ahogy a makkja neki-neki feszül hátul a torkomnak, amitől elkezdtem öklendezni, a nyál meg szanaszét fröcskölt a számból. A fejemet szorosan tartotta, majd nekifeszítette az ágyékának és nem mozdult. Teljesen elzárta így a levegő útját, lélegezni sem tudtam. Éreztem, ahogy ő még jobban dagad, és annyira feszíti szét a számat, amit régebben elképzelhetetlennek tartottam. Az álkapcsom fájt már.

Hallottam, amint Carlos és Jocó mögém kerülnek, de nem láthattam őket. Az arcom és az orrom belefúródott Rico ágyékán lévő göndör, vastag szálú, pézsmaillatú szőrzetébe. Amikor végre egy kis levegőhöz jutottam, akkor érezhettem az erős férfi-illatot, amit árasztott. Felemelte az egyik karját és beleszagolt a hónalja alatti szőrcsomóba. „Érzed ezt, ember? Ez egy igazi férfi illata!”

Miközben arra koncentráltam, hogy kielégítsem ennek a férfinek a vágyait, éreztem amint Carlos és Jocó részben tépve, részben óvatosabban húzza le rólam a ruháimat. Végül teljesen le lettem meztelenítve, még a cipőmtől is megszabadítottak. Rövidesen azt éreztem, amint egy síkos ujj nekinyomódik a seggem lyukának. Megfeszültem ettől a váratlan behatolástól, mert ez így meglehetősen fájdalmas volt. Megpróbáltam felordítani a fajdalomtól, de ez a helyzetemből adódóan nem sikerülhetett. Az ujj viszont könyörtelenül nyomult egyre beljebb. Éreztem, amint tövig felnyomódott és egyre jobban feszítette szét a lyukamat, majd lassan kihúzták, de csak azért, hogy előbb két, végül három ujjnak hagyjon helyet. Ekkor a szemem sarkából észrevettem, hogy Jocó feje lassan közeledik az én már teljesen megmerevedett farkamhoz. Egyszer csak éreztem, hogy könnyedén, teljesen tövig elnyelte az én 17 cm-es pöckömet. Megszédültem, elkezdett forogni körülöttem a világ.

Az ujjak, amelyek eddig a seggemet baszták, lassan csúsztak onnan kifelé, és amikor elhagytak, hirtelen olyan ürességet éreztem ott alul. Ez azonban nem tartott sokáig! Hirtelen valami sokkal nagyobb feszült keményen a szétfeszített végbélnyílásomnak a bebocsáttatás reményében. Összeszorítottam a szememet a fájdalomtól. Ez a fasz-fej irdatlan nagy lehetett. Lassan, de határozottan csúszott belém fokozatosan. Ekkor sikerült felsikítanom, mire Rico belökte ismét a faszát mélyen számba, amivel elfojtotta a hangomat. Sőt ekkor viszont sikerült a 24 cm-es és vastag húsdarabját mélyen a torkomba lökni. Megpróbáltam védekezni, megütni őt. Ez azonban csak jobban felizgatta őt, megragadta és a háta mögött szorosan összefogta a kezeimet. Mindez nem volt még elég, mert éreztem, hogy az az óriási fasz egyre mélyebbre csúszik a végbelembe és rettentő fájdalmat okozva, feszíti azt szét. Könnyek öntötték el a szemeimet, mivel mindkét végemen – fájdalmat okozva – be lettem tömve. Carlos dákója hosszú és elvékonyodó formájú lehetett, mert egyre vastagabbnak és vastagabbnak éreztem, amint egyre jobban szétfeszített, ahogy centinként csúszott egyre beljebb. Már egészen mélyen fent a seggemben éreztem a makkját, ahogy egyre mélyebbre tör utat magának. Elérte azt a pontot, ahol a belem már kanyart vesz, de mégsem állt meg. Lassan belém csúsztatta tövig a teljes 26 cm-ét a faszának és akkor néhány másodpercre leállt, ott bent tartva azt. Jól éreztem az erős szőrzetét, ami nekifeszült a szétfeszített farpofáimnak. Teljesen bennem volt. Nekem iszonyúan fájt, de ő viszont élvezte. Lassan elkezdte kihúzni a faszát, egészen addig, hogy már éppen csak a makkja maradjon bennem. Ez a visszavonulás ugyanolyan fájdalommal járt.

Rico enyhített egy kicsit a fejem szorításán és én így egy kis levegőhöz juthattam, amit gyorsan ki is használtam. Ő azonban ritmikusan kezdett a számba baszni, szinkronban Carlosszal, aki lassan, de mélyen baszott hátulról. A fájdalmam elcsendesedett, majd hirtelen átadta a helyét valami nagyon kellemes érzésnek. Azon vettem észre magam, hogy minden egyes lökésüket viszonzom. Még sosem voltam így, mindkét végemről betömve. Csodálatos volt és azt akartam, hogy sose érjen véget. Rico elkezdett egyre gyorsabban és erőteljesebben baszni, és minden egyes löketével mélyen Carlos karójába húzott. Jocó1 közben meg folyamatosan szívta, nyalta az én pöckömet addig a pontig, amikor már úgy éreztem, hogy ha éppen a szájában fogok elélvezni, akkor olyan erővel fogok kilövellni, ami bizonyára lyukat fog ütni hátul a tarkóján. Ő valószínűleg megérezhette az orgazmusom közeledtét, mert átmenetileg leállt. A szakadék szélére juttatott, de nem engedte, hogy beleessek. Megragadta a mellbimbóimat és élesen beléjük csípett. A testem egészen megtekeredett ettől a váratlan letámadástól.

Carlos hirtelen abbahagyta a seggembe döngölést és teljesen kihúzódott belőlem. Ekkor, ezt a hirtelen ürességet érezve, egészen biztos voltam, hogy a végbélnyílásom teljesen szétszakadt. Jocó is elhúzódott, majd Rico mellé állt felkészülve, hogy átvegye a szám letámadását.

„Ne izgulj” – mondta, - „hamarosan érezheted az én faszomat is fent a seggedben!”

Rico is teljesen kihúzódott a számból és kihasználhattam ezt a lehetőséget, hogy ellazítsam az állkapcsomat. Ez az egész már legalább 15 perce zajlott és a számnak már igazán szüksége volt egy kis szünetre. De a szünet nem tarthatott tovább 15 másodpercnél, mert Jocó már kezdte is betömni a számat az ő Ricoénál is nagyobb rúdjával. Korábban azt hittem, hogy Ricoé hatalmas, de rá kellett jönnöm, hogy az semmiség volt Jocóéhoz képest. Az ő 28 cm-ese legalább olyan vastag is volt, ha nem még vastagabb. Mindegy végül is, de amikor Jocó megpróbálta a hatalmas rúdját a számba erőltetni, akkor úgy tűnt, hogy ez nem sikerülhet néhány fogam kiverése nélkül. Ő azonban szilárdan elhatározhatta, hogy avval fog a szájamba baszni, ha egyáltalán be tud jutni. Carlos közben mellé állt és elkezdte a gecijét az arcomra spriccelni. Most legalább közvetlen közelről láthattam azt az erőteljes faszt, amelyik nemrég a beleimben köpült, cafatokra tépve a bejáratot.

A seggem sem maradt sokáig üresen, mert Rico fasza furakodott hamarosan be oda. Carlos annyira szétfeszítette már, hogy könnyebb behatolást biztosított ennek az újabb darabnak. Legalábbis nem okozott neki gondot, hogy átjusson az én kitágított, ám még mindig kellően feszes segg-lyukamon.

„Ez a krapek még mindig kellően feszes, Carlos, pedig te már megbasztad őt!” – mondta. – „Ez olyan finom és feszes!!!”

Rico nem vesztegette az időt lassú baszással, hanem keményen és gyorsan száguldozott a seggemben.

Carlos lehajtotta a fejét az én pöckömhöz, és ott folytatta, ahol Jocó abbahagyta. Végül is a pöcköm sem maradhatott ki ezeknek a megpróbáltatásoknak az élvezetéből. Már csak azt sajnáltam, hogy én nem baszhatom meg ezeknek az izgató krapekoknak egyikét. Ám alighogy ez a gondolat végigfutott az agyamban, azt vettem észre, hogy Carlos egy gumit húz a lüktető farkamra (ekkor tudatosodott bennem, - megnyugvásomra -, hogy egy használt kotont pillantottam meg korábban a földön, amit minden valószínűség szerint Carlos használt a seggem baszásakor), majd egy adag síkosítót ken rá. Gondosan szétkente a síkosítót a pöcköm teljes hosszában, és a maradékot a saját fenekébe törölte. Jocó abbahagyta a számba baszást addig, hogy Carlos becsúszhasson alám és ott megfelelő pózban elhelyezkedhessen. Carlos az egyik kezével megragadta a faszomat, beirányította a ráncos segg-lyukához és becsúsztatta azt könnyedén teljes hosszában magába. Néhány pillanatig mozdulatlan maradt, majd lassan elkezdte magát baszatni az én faszomon. Jocó közben úgy helyezkedett, hogy visszairányíthatta a dorongját a nyitott, kívánós számba, de váltakozva tehette azt hol az enyémbe, hol Carloséba. Rico hirtelen lenyúl mellettem kétoldalt, megragadta Carlos csípőjét és erősen nekifeszítette azt az én pöckömnek, mialatt viszont az övé egészen mélyen fúródott belém. Éreztem, ahogy megfeszül a teste mögöttem, még jobban megdagad és megmerevedik bennem a dorongja és már biztos voltam benne, hogy a gecijét belelövelli a seggembe (csak abban bíztam, hogy a gumi még épségben van). Nem volt tekintettel rám, hanem egy hirtelen rántással teljes hosszában kirántotta a dárdáját a seggemből egy hatalmas durranást okozva. Ugyanekkor élveztem el én is, Carlos seggébe lövellve. Nagyon reméltem, hogy jó erős gumikat szoktak használni.

Jocó megkerült és mosolygott.

„Nos, most következik az a pillanat, amire vártam!”

Carlos tudta, hogy már én is ellőttem a töltetemet, de nem engedte kicsúszni magából a farkamat. Rico egy kicsit odébb sétált az egyik ládához és ráült. Az ő fasza fokozatosan petyhüdt el, de még ebben az állapotában is tekintélyes volt a mérete, ahogy a bal combján elfekve megpihent. Láttam, hogy Jocó fog egy új gumit és a hatalmas dárdájára kezdi hengergetni. Alig a ¾-ét fedte csak be a koton, annyira tekintélyes volt a mérete. Aztán vett egy kis síkosítót és rákente a félelmetesen meredő rúdra. Felállított és elkísért az egyik ládához, ahol rám parancsolt, hogy dőljek rá. Carlos csak elterült a matracon és nevetve figyelt bennünket. Ráhajoltam a ládára az utasításnak megfelelően, Jocó pedig belépett a lábaim közé a faszát a kezében tartva. Végighúzta párszor a makkját a hasadékomban, mielőtt nekinyomta volna azt egyenesen a lyukamnak, ám aztán szép lassan, de határozottan belefeszítette. Habár már Riconak is Carlosnak is megvolt a maga fordulója a seggemben, de az még mindig nem volt annyira szétrepesztve, hogy alkalmas legyen Jocó irdatlan dárdájának könnyed befogadására. Mint amikor Carlos erőltette belém magát, most Jocó kezdett ugyanolyan fájdalmat okozni, amikor a makkja belém hatolt. Felordítottam.

Jocó nem törődött velem, hanem folytatta az útját belém, a seggembe, a beleimbe. Belém hatolt egy centit, majd fele annyira visszahúzódott. Folytatta ezt mindaddig, míg a teljes 28 cm-es vastag rúdja mélyen bennem nem volt. A fájdalom ezúttal hamarabb alábbhagyott, mivel tapasztaltam már, hogy milyen izgalmas és kellemes érzés egy vastag, 28-cm-es fasszal megbaszva lenni. Felizgultam ismét. Kezdtem megkeményedni és izgatottan vertem már a saját farkamat. Jocó nem baszott engem olyan sokáig, mint Rico vagy Carlos tette, de ez is éppen elég volt ahhoz, hogy fellőjem a gecimet a levegőbe legalább másfél méterre. Kirántotta ekkor belőlem a faszát, letépte róla a gumit és már lőtt is. Beterítette a hátamat, egészen fel a hajamig.

„Auoh, nézd, egy kis geci került a hajadba.”

Ebben a pillanatban azonban ezt sem bántam. Teljesen kikészültem, viszont egy rendkívül kellemes ernyedtség áradt szét bennem. Minden félelmem és gátlásom elmúlt.

„Nos, ember, mi most már megkaptuk, amit akartunk, hagyunk elmenni” – szólt Rico. – „De ha elmondod a rendőrségen, hogy itt mi történt, akkor megtalálunk és megölünk! Ne felejtsd el, hogy a címedet közben megnéztem a tárcádban!”

„Felhívni a rendőrséget?!”- válaszoltam, - „Pokolba velük! Inkább szeretnék máskor is visszatérni ide! Ez volt életem legkellemesebb élménye eddig!”

Rico és a többiek nevettek.

„Előre megmondtam neked”- nevetett Rico, - „emlékszel? Van már egy pár rendszeresen visszatérő vendégünk!”

Felesleges is mondanom, hogy visszatérve Debrecenbe, megköszöntem a főnökömnek ezt a kiküldetést. Azon leszek ezen túl, hogy a budapesti kiküldetések mindig az enyémek legyenek, és sosem fogom elkerülni a városnak ezt a részét.

Vége

 

bull power premium

casanovavideok


websas.hu